Felkészülés az őszre.

A méheink már júliusban ,sőt már június vége felé megkezdték a felkészülést a télre. Azoknak a méhészeknek,akik nem vándoroltak,és azoknak is akik vándoroltak elkezdődik a télre való felkészülés.Az utolsó virág,amelyről a méhek nagy tömegben tudnak gyüjteni az aranyvessző is elkezdett virágozni.

Az aranyvessző más névenn solidago méze telelésre kiválóan alkalmas, míg a napraforgó méze nem megfelelő,ezért ha az nagyobb mennyiségben van a kaptárban azt feltétlen pörgessük ki .

Az aranyvessző napjainkban már nagyon sok helyen virágzik,annak ellenére,hogy a természetvédelmi szervek listáján tiltó listán van,s ezért még virágzás előtt kaszálják,mintha nemtudnák,hogy gyökérről terjed tovább.A virágja nem árt senkinek,szép látvány,s nemzetgazdasági érdek is,hogy a méhállományunk megfelelő élelemhez és virágporhoz jusson.

Sajnos a nyári virágpor kevés és nem is megfelelő a méhek számára, köszönhető a tudomány fejlődésének.

aranyvessző

Feladatok amiket feltétlen végezzünk el !

1.Fészek átrendezése télire

2.Atka elleni védekezés

3.Élelem pótlása

Fészek télire való átrendezése:

Az utolsó pörgetés után a fészek átrendezése nem egynapos feladat, hanem egy ciklus hiszen egyszerre nem lehet végrehajtani a lépcseréket. Az anya június vége felé már az új 1-2 éves keretekbe nem petéz csak akkor ha nincs más lehetősége,azaz ha a kaptárban csak új keret van. Megfigyelhető,hogy egy új keret megszakítja a fészket,s nem rak több petét az anya le,hiába van a világos keret után több sötét keret is. Ílyenkor a feladat a világos keretek kirakása a fészek mellé,a fészekbe pedig a 3-4 éves keretek berakása.De mivel a fészket nem ildomos szétszakítani,ezért a fiasításos világos keretet tegyük a fészek szélére,s ha kikelnek a méhek belőle vagy már nagyon kelés előtt állnak,akkor tehetjük távolabb a fészektől,s másik világos keretet teszük a fészek szélére.Ezért kell a fészket folyamatosan rendezni.A sötét kereteket folyamatosan a fészekbe kell tenni,hogy a méhek a mézkoszorút ott alakítsák ki,s az anya meg bepetézze.A teljes mézes kereteket is ki kell venni a fészekből,s eltenni a kaptárban távolabbra,az üres kereteket pedig a helyére.

-helyet csinálunk az anyának,hogy minél több petét tegyen le

-igyekszünk mézkoszorút kialakíttatni,mert akkor a fiasítás megszünésével párhuzamosan a méz bekerül a fészekbe.

Ahogy az idővel megyünk a tél felé ,a fiasítás fokozatosan csökken,s helyette méznek kell lennie.

sötét keret

sötét keret

világos keret

világos keret

Mikor szükséges a beetetés ?

Nehéz kérdés ez.Az időjárás nagyon befolyásolja,hogy a méhek meddig tudnak eljárni az etetőbe,s az ott beadott élelmet elhordani,s feldolgozni, átalakítani mézzé.Nemcsak elhordani kell,hanem mézet kell belőle készíteni s azt ráadásul még le is kell,hogy fedjék,mert ellenkező esetben megromlik,hiszen vizet fog felvenni a kaptár párájából.A romlott méz pedig járványt okoz.Lefedni csak akkor tudják a méhek ha van köztük olyan méh is,ami még viaszt termel.A solidago augusztus végéig virágzik,sok méhész megvárja míg elvirágzik,s döbbenten tapasztalja,hogy nem lettek teli a keretek mézzel.S már itt is van a szeptember,amikor már szinte késő a beetetés.Lehet,hogy elhordják a cukorszirupot,de lefedni nem fogják tudni, s ez tavasszal nagy problémát fog okozni.

Szeptember 10-15-ig be kell fejezni a feletetést,de ez nem azt jelenti, hogy abban a szeptemberi 2 hétben tudjuk feletetni a méheket.Ezt már el kell kezdeni a solidágó virágzásakor,legfeljebb ha látjuk,hogy netán van nektár,akkor abbahagyjuk az etetést,s akkor folytatjuk,ha szükséges még. Ne feledjük mindig csak annyi szirupot adjunk,amennyit el is hordanak egy éjszaka alatt (tálcás etetés) .1 kg cukor 0,6-0.8 l víz.Egy családnak max 2-2.5 l mennyiségű cukorszirupot lehet önteni,az átlagos mennyiség 1-1.3 l.

Hibák a cukor használata során:
1.
Túl tömény oldat használata. A természetes nektár 15-55 %-os
cukoroldat, kivételesen előfordul ennél töményebb nektár is.

A méhek garatmirigye tartalmazza azokat az enzimeket amit a felszívott
nektárhoz térfogatarányosan ad hozzá. Hangsúlyozom, hogy
térfogatarányosan, tehát a méhecske nem vizsgálja, hogy hány százalék
cukrot is tartalmaz a nektár. Vagyis annál gazdagabb lebontó
enzimekben a lép sejtjeiben szétteregetett nektár, minél hígabb az
oldat cukorra nézve.

Sokan etetnek így nyár végén, ősszel 65-70 %-os cukoroldatot. Az ilyen
töménységű oldatnak az enzimatikus lebontása hónapokig is eltart,
tehát lehet, hogy télen vagy koratavasszal még félig emésztett vagy
emésztetlen táplálékot lesz kénytelen a méhcsalád enni, ha túl tömény
cukoroldattal eteti a méhész ősszel.

Arról se felejtkezzünk el, hogy a lebontó enzimek működése nemcsak a
cukoroldat töménységétől, hanem a környezeti hőmérséklettől is függ,
azaz 35 C fokon az optimális. Márpedig nyár végén és ősszel nagyon
kicsi a méhcsalád fészkének azon része, ahol folyamatosan 35 C fokot
tud fenntartani.

2.
Túl nagy adagokban való etetés. Miért is hiba ez? A méhcsalád a
mindenkori fölösleget azonnal raktározza. Ez önmagában nem feltétlenül
hiba, hiszen ha téli készletet akarja a méhész kiegészíteni, akkor
raktároznia kell a méhcsaládnak.

Ha a méhész szeptember elején egy hét alatt (3-4 adagban) odaönt
a  méheknek 30 liter cukorszirupot, akkor ne reménykedjen abban, hogy a
méhcsalád jelentős mennyiségű virágport is odapakoljon a mézkoszorú
alá. Ennek következménye bizony könnyen lehet téli-tavaszi nozémás
hasmenés.

Az etetés melett ne feledkezzünk meg a kaptárba buvó kártevőkről és az atkaírtásról sem !

Egér és cickány ! Nagyon szertik a telet a kaptárban tölteni.Ott jó meleg van,kaja van bőven,s ráadásul nagyon finom.

egér
cickány

Sárkány ellen sárkányfű szólt a mesében. Egér ellen egérrács a valóságban !

Már most augusztus végén tegyük fel a rácsokat és szüntessük meg a réseket a kaptárban,mert különben azt vesszük észre, hogy új lakónk lett.

Ezek a kis állatkák nappal még nincsenek bent a kaptárban,de ha hűvős lesz az éjszaka,akkor már éjszakára bejárhatnak. Kinézik a téli alvóhelyüket s egyszer csak bentmaradnak.A kaptárak körül folyamatosan védekezzünk rágcsálóírtó granulátummal,azért,hogy távoltartsuk a kaptártól őket.Pár ezer forint mindössze,de nem lesz megrágott keretünk,megzavart méhcsalád,elfogyasztott méz.

Hinné,hogy mindössze 7 mm-es lyukon is bepréselik a testüket !Pedig igaz .

Mennyi mézes keret szükséges a jó teleléshez ?

Amennyit a méhek takarnak.A méz a keretekben ne legyen csurdig, legyenek bent üres sejtek is,ahova a méhek befognak bújni.

A jó keretben 2/3-ig lefedett méz van,míg a többi részben üres (szeptember közepéig fiasítás van benne.)

Téli etetés 1: 2 -es arány esetén

1 l víz 2 kg cukor esetén  kb. 2.5 l szirup keletkezik.

10 l szirup nyeréséhez 8 kg cukor és 4 l víz szükséges.

A képlet 10/2.5  =   4 az arányok miatt   4 x 2 és 4 x 1.

1: 1 -es arány esetén

1 l víz és 1 kg cukor keverékéből kb. 1.7 l szirup lesz.

10 l szirup nyeréséhez 6 kg cukorra és 6 l vízre van szükség.

A képlet: 10/1.7  =  5.8 azaz 6 kg

Mikor kezdjük el a téli beetetést és meddig ?

Augusztus közepén feltétlen kezdjük el,ha nincs elég méz a kaptárban.Általában szeptember 15-ig be kell fejezdődni ez etetésnek,ennek több oka is van.

1.Csak a fedett méz alkalmas telelésre,ehhez a méheknek  le kell fedni a mézet, amit csak akkor tudnak lefedni ha van olyan méh,ami még viaszt termel.

2.Az időjárás is megváltozik,hűvős lesz a nappal nagy része is és az éjszakák meg főleg.Kedvezőtlen hőfok esetén a méhek nem tudják elhordani ez etetőanyagot.

3.Kedvező hőmérséklet esetén megnő a rablásveszély

keret sok méz

Keret sok mézzel,megfelelő betelelőkeret.Ha ennél több a méz,az az ideális.

keret sok méz2

Ez már ideális keret.

keret kevés méz

Keret kevés mézzel.Ez helyett a fiasítás kikelése után érdemes több mézzel rendelkező keretet betenni a fészekbe ha van.

A Szeptember 15-e utáni időszakban elkezdhetjük a fészek takarását.A téli fészek belső takarásában megosztottak a vélemények,van aki azt mondja,hogy nincs szükség takarásra,van aki meg annyira takar, hogy hungarocell és egyéb más hőszigetelőanyagot is felhasznál pluszban.Nehéz igazságot tenni, mindenkire rá bizom,hogy egyénileg hogyan dönt.

Saját méhészetemben én mind a kettő módszert alkalmaztam már,s azt mondom,hogy egy valamílyen elválasztásra szükség lehet,segíthetjük a méheket a hőmérséklet fenntartásában ezért én kartonpapírral takarok.A takarással bizonyára elősegítem az,hogy a külső héjban levő méhek hosszabb ideig tudnak fennmaradni,mert a hőmérésklet a takarás miatt pár fokkal melegebb,ezáltal a kritikus hidegben nagyobb az esély,hogy a külső héjból a belső héjba történő áramlásra elég idő lesz,érthetőbben fogalmazva a belűlre kerülő méheknek lesz idejük felmelegedni.

A takarás elvégzése után az évben már a kaptárt sosem nyitom ki.

Előnyők és hátrányok a téli takarással:

Előny

Fészek kialakítása:

Hátrány

méhészkedés 011

A fészket mindig a kijáróhoz teszem.Annyi keretet tekintek fészeknek, amennyit a méhek takarnak.Én minden évben puha,gyúrt cukrolepényt teszek a fészek fölé,azért,hogy szept-okt-nov hónapban a méhek ezt fogyasszák,ne a mézet !

Oldalra zárt fészeknél egy kartonpapírral,középre zárt fészeknél kettő kartonpapírral választom el a nem használt kereteket s bent hagyom a kaptárban őket.

méhészkedés 015

A külső részben hagyott kereteken a mézet felszakítom, hogy a méhek behordják a fészekbe.

méhészkedés 001

Elől a fóliát meghúzom,hogy maradjon egy 1-1,5 cm -es szelőző rés.A fólia alatt van a cukorlepény.

méhészkedés 003

A fólia fölé újságpapírt ,oldlara szintén újságpapírt helyezzünk.Legjobb hőszigetelőanyag a réteges újságpapír.A szélső papírt egy-egy üres keret nekinyomásával tartjuk a helyén.

méhészkedés 004
méhészkedés 009

Az újságpapíros takarásra tegyük a kartonpapírt.Sokan légpárnás hőtükörfóliát is használnak,és hullámpapírt.

méhészkedés 010

Folytatás:téli kártevők elleni védekezés